series of 3d prints, 2024
“All right,” said the Cat; and this time it vanished quite slowly,
beginning with the end of the tail, and ending with the grin,
which remained some time after the rest of it had gone.”
Text taken from “Alice in Wonderland” by Lewis Carroll is turned to 3D objects in this series. The stack of words composed of three-dimensional letters are taken from the following excerpt:
“The Cat only grinned when it saw Alice. It looked good-natured, she thought: still it had very long claws and a great many teeth, so she felt that it ought to be treated with respect.
“Cheshire Puss,” she began, rather timidly, as she did not at all know whether it would like the name: however, it only grinned a little wider. “Come, it’s pleased so far,” thought Alice, and she went on. “Would you tell me, please, which way I ought to go from here?”
“That depends a good deal on where you want to get to,” said the Cat.
“I don’t much care where—” said Alice.
“Then it doesn’t matter which way you go,” said the Cat.
“—so long as I get somewhere,” Alice added as an explanation.
“Oh, you’re sure to do that,” said the Cat, “if you only walk long enough.”
Alice felt that this could not be denied, so she tried another question. “What sort of people live about here?”
“In that direction,” the Cat said, waving its right paw round, “lives a Hatter: and in that direction,” waving the other paw, “lives a March Hare. Visit either you like: they’re both mad.”
“But I don’t want to go among mad people,” Alice remarked.
“Oh, you can’t help that,” said the Cat: “we’re all mad here. I’m mad. You’re mad.”
“How do you know I’m mad?” said Alice.
“You must be,” said the Cat, “or you wouldn’t have come here.”
Alice didn’t think that proved it at all; however, she went on “And how do you know that you’re mad?”
“To begin with,” said the Cat, “a dog’s not mad. You grant that?”
“I suppose so,” said Alice.
“Well, then,” the Cat went on, “you see, a dog growls when it’s angry, and wags its tail when it’s pleased. Now I growl when I’m pleased, and wag my tail when I’m angry. Therefore I’m mad.”
“I call it purring, not growling,” said Alice.
“Call it what you like,” said the Cat. “Do you play croquet with the Queen to-day?”
“I should like it very much,” said Alice, “but I haven’t been invited yet.”
“You’ll see me there,” said the Cat, and vanished.
Alice was not much surprised at this, she was getting so used to queer things happening. While she was looking at the place where it had been, it suddenly appeared again.
“By-the-bye, what became of the baby?” said the Cat. “I’d nearly forgotten to ask.”
“It turned into a pig,” Alice quietly said, just as if it had come back in a natural way.
“I thought it would,” said the Cat, and vanished again.
Alice waited a little, half expecting to see it again, but it did not appear, and after a minute or two she walked on in the direction in which the March Hare was said to live. “I’ve seen hatters before,” she said to herself; “the March Hare will be much the most interesting, and perhaps as this is May it won’t be raving mad—at least not so mad as it was in March.” As she said this, she looked up, and there was the Cat again, sitting on a branch of a tree.
“Did you say pig, or fig?” said the Cat.
“I said pig,” replied Alice; “and I wish you wouldn’t keep appearing and vanishing so suddenly: you make one quite giddy.”
“All right,” said the Cat; and this time it vanished quite slowly, beginning with the end of the tail, and ending with the grin, which remained some time after the rest of it had gone.
“Well! I’ve often seen a cat without a grin,” thought Alice; “but a grin without a cat! It’s the most curious thing I ever saw in my life!”
Vigyor macska nélkül
Lewis Carroll “Alice Csodaországban” című művéből vett szöveg változik 3D tárgyakká ebben a sorozatban. A három dimenziós betűkből álló szavak halmaza a következő részletből származik:
„A Macska csak mosolygott, amikor meglátta őt. „Barátságosnak látszik” – gondolta a kislány, bár nagyon hosszú karma volt, és jó sok foga, ezért úgy érezte, tisztelettel kell bánni vele.
– Nevető Cicus – mondta neki kissé bátortalanul, mert egyáltalán nem tudta, tetszeni fog-e a macskának a megszólítás, de az csak még szélesebben mosolygott. „Jól van, eddig elégedett” – gondolta, és folytatta: – Meg tudnád nekem mondani, kérlek, merre menjek tovább?
– Ez nagyrészt attól függ, hová akarsz eljutni – mondta a Macska.
– Ó, az szinte mindegy, hogy hová…
– Akkor az is mindegy, merre mész – mondta a Macska.
– …feltéve, hogy eljutok valahová – tette hozzá Aliz magyarázatképpen.
– Ó, ha elég sokáig mész – mondta a Macska –, biztosan eljutsz valahová.
Aliz úgy érezte, ezzel nem lehet vitatkozni, úgyhogy megpróbálkozott egy újabb kérdéssel.
– Kik laknak errefelé?
– Arrafelé – mutatta a Macska a jobb mancsával – egy Kalapos lakik, arrafelé pedig – mutatta a másik mancsával – a Pünkösdi Nyúl. Bármelyiküket meglátogathatod: mindketten bolondok.
– De nem szeretnék bolondok közé menni – jegyezte meg Aliz.
– Ó, ez ellen nem tehetsz semmit – mondta a Macska –, mi itt mind bolondok vagyunk. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.
– Miből gondolod, hogy én bolond vagyok? – kérdezte Aliz.
– Annak kell lenned – mondta a Macska –, különben nem jöttél volna ide.
Aliz úgy gondolta, ez egyáltalán nem bizonyít semmit, de folytatta:
– És miből gondolod, hogy te bolond vagy?
– Először is – mondta a Macska –, a kutyák nem bolondok. Ezt elismered?
– Azt hiszem – mondta Aliz.
– Nohát – folytatta a Macska –, tudod, egy kutya morog, amikor mérges, és csóválja a farkát, ha örül. Na mármost, én morgok, ha örülök, és csóválom a farkamat, amikor mérges vagyok. Következésképpen bolond vagyok.
– Én azt dorombolásnak nevezném, nem morgásnak – mondta Aliz.
– Nevezd, aminek akarod – mondta a Macska. – Mész ma krokettezni a Királynéval?
– Szívesen mennék – mondta Aliz –, de még nem hívtak meg.
– Ott találkozunk – mondta a Macska, és eltűnt.
Aliz nem nagyon csodálkozott ezen, mivel már annyira hozzászokott, hogy folyton furcsa dolgok történnek. Miközben azt a helyet nézte, ahol a macska ült az imént, az hirtelen újra megjelent.
– Jut eszembe, mi lett a kisbabával? – kérdezte. – Majdnem el is felejtettem megkérdezni.
– Malaccá változott – mondta Aliz nyugodtan, mintha a Macska teljesen természetes módon jött volna vissza.
– Mindjárt gondoltam – mondta a Macska, és megint eltűnt.
Aliz várt egy kicsit, félig-meddig arra számítva, hogy ismét felbukkan, de a Macska nem jelent meg újra, így hát néhány perc elteltével elindult abba az irányba, amerre állítólag a Pünkösdi Nyúl lakott.
„Kalaposokat láttam már – mondta magában –, a Pünkösdi Nyúl biztosan sokkal érdekesebb, és mivel még csak május eleje van, talán nem lesz teljesen bolond, vagy legalábbis nem annyira, mint pünkösdkor.” Miközben ezt gondolta, felnézett, és megint ott ült a Macska egy faágon.
– Azt mondtad, malaccá, vagy hogy palackká? – kérdezte a Macska.
– Azt mondtam, malaccá – mondta Aliz –, és jó lenne, ha nem bukkannál fel és tűnnél el ilyen hirtelen: egészen elszédül tőle az ember.
– Rendben van – mondta a Macska, és most egészen lassan tűnt el, a farka végénél kezdte, és a mosollyal fejezte be, ami egy ideig még ott maradt utána a levegőben.
– Nahát! Sok macskát láttam már mosoly nélkül – mondta Aliz –, de mosolyt macska nélkül! Ez a legkülönösebb dolog, amivel életemben találkoztam!” (Varró Zsuzsa fordítása)