Paul Otlet: Mundaneum
1904-1907 két belga tudós, Paul Otlet és Henri La Fontaine publikálja az egyetemes tizedes osztályozás (The Universal Decimal Classification) rendszerét. A rendszer nem az információ típusának megfelelő szisztematikus és részletes besorolást tesz lehetővé, hanem kapcsolatok, átfedések jelölésére is lehetőséget ad. Az ETO (UDC) tehát analitikus és szintetikus besorolási rendszer, azaz lehetőséget ad fogalmak közötti kapcsolatok jelölésére is.
The main categories: 0 generalities; 1 philosophy, psychology; 2 religion, theology; 3 social sciences; 4 vacant; 5 natural sciences; 6 technology; 7 the arts; 8 language, linguistics, literature; 9 geography, biography, history
A document may be classified under a combination of different categories through the use of additional symbols. For example:
+ plus addition e.g. 59+636 zoology and animal breeding
/ stroke extension e.g. 592/599 Systematic zoology (everything from 592 to 599 inclusive)
: colon relation e.g. 17:7 Relation of ethics to art
[] square brackets algebraic subgrouping e.g. 31:[622+669](485) statistics of mining and metallurgy in Sweden (the auxiliary qualifies 622+669 considered as a unit)
= equals language e.g. =111 in English; 59=111 Zoology, in English
1910-ben Paul Otlet és Henri La Fontaine javaslatára létrejön a Mundaneum, egy “világváros” (World City), ahol az emberiség teljes tudását az egyetemes tizes osztályozás szerint rendszerezve halmozzák fel. Az archívum több mint 12 000 000 katalóguskártyát és dokumentumot tartalmazott volna.
Charles van den Heuvel (NL) Authoritative Annotations, Encyclopedia Universalis Mundaneum, Wikipedia and the Stanford Encycloped from Institute of Network Cultures
The International Centre organises collections of world-wide importance. These collections are the International Museum, the International Library, the International Bibliographic Catalogue and the Universal Documentary Archives. These collections are conceived as parts of one universal body of documentation, as an encyclopedic survey of human knowledge, as an enormous intellectual warehouse of books, documents, catalogues and scientific objects. Established according to standardized methods, they are formed by assembling cooperative everything that the participating associations may gather or classify. Closely consolidated and coordinated in all of their parts and enriched by duplicates of all private works wherever undertaken, these collections will tend progressively to constitute a permanent and complete representation of the entire world. (Union of International Associations, 1914, p. 116).
http://www.mundaneum.be/
Paul Otlet terveiben a kezdetektől gyakorlatias szempontból tekintett az új technikai médiumokra. Az 1900-as évek elején egy Robert Goldschmidt nevű mérnökkel dolgozta ki a később mikro-fotográfiának nevezett eljárást, melynek segítségével bibliográfiai adatokat lehet mikrofilmen tárolni. Az 1920-as években ennek nyomán dolgozik egy mikrofilmen tárolt teljes enciklopédia elkészítésén (Encyclopaedia Microphotica Mundaneum), mely a Mundaneumban volt elérhető. A 20-as és 30-as években megjelenő új médiumokra, többek közt a rádióra és a televízióra úgy tekintett, mint a tudás dokumentációjának új eszközeire. Az 1934-ben megjelenő “ Traité de documentation” című művében azt vizionálta, hogy a tapintás, az ízlelés és a szaglás előbb utóbb szintén új technikai médiumok célpontja lesz, ezekre az érzékszervekre is kiterjesztve a tudás dokumentációját.
Ugyanebben a művében leírja az “elektromos teleszkópok” (tekinthetjük személyi számítógépeknek is) globális hálózatát, ami a felhasználók számára sokmillió, keresztreferenciákkal, hivatkozásokkal összekötött dokumentumok közötti keresést tesz lehetőv, melyek között szerepelnek képek, mozgóképek és hang-dokumentumok is. A rendszer üzenetküldésre, dokumentumok megosztására, sőt egyfajta szociális érintkezésre is alkalmas. A rendszert “réseau”-nak nevezte el, ami hálózatot jelent. Annak ellenére, hogy Otlet elképzelései analóg eszközök alkalmazásán alapultak(katalóguscédulák, telegráf stb.), célja a world wide webhez hasonló funkcionalitás létrehozása volt.
Otlet szövegeit gyakran tekintik a World Wide Web előhírnökének: a tudás hatalmas hálózatának víziója dokumentumok rendszerezésén és kapcsolatain alapult, sőt, más néven ugyan, de tartalmazta a hypelink, a kereső-adatbázisok (search engine-ek), a távoli elérés, sőt a szociális hálózatok (social networks) gondolatát is.
Vannevar Bush: Memex
Az Atlantic Monthly 1945 júliusi számában megjelenik Vannevar Bush híres “As We May Think c. cikke, melyben leírja a Memex nevű információkezelő gépet.
Bush leírása nagy hatással volt a hálózattal/hypermédiával foglalkozó fejlesztôkre, gondolkodókra (többek közt Ted Nelson-ra, Douglas Engelbart-ra, Alan Kay-re, és a World Wide Web-et megalkotó Tim Berners-Lee-re).
A Bush által leírt, az információt értelmezô/összekötô “nyomvonalak” rendszere jóval összetettebb a mai hypertextnél:
“Tegyük fel, hogy a memex gazdáját az íj és a nyíl eredete és jellemzôi érdeklik. Pontosabban azt tanulmányozza, miért volt a rövid török íj jobb a hosszú angol íjnál a keresztes hadjáratok csatáiban. Memexébe számtalan e témába vágó könyv és cikk van betáplálva. Elôször átlapoz egy lexikont, rábukkan egy érdekes ám vázlatos cikkre, és otthagyja a kivetítôn. Ezután egy történelmi tárgyú könyvben talál egy másik odavágó tételt, és összekapcsolja a lexikonban talált cikkel. Így halad tovább, míg a sok tételbôl kiépít egy nyomvonalat. Idônként megjegyzéseket fûz a tételekhez, melyeket vagy a fôvonalhoz köt, vagy egy mellékvonallal egy specifikus tételhez. Amikor bebizonyosodik, hogy az abban a korban fellelhetô anyagok tulajdonsága fontos szerepet játszott az íjkészítésben, letér egy melléknyomvonalra, ahol megnézheti a rugalmasságról írt szakkönyveket és a fizikai állandók táblázatát. Ide hozzáfûzi saját kézírásos elemzését. A rendelkezésre álló anyagok labirintusából tehát kiépít egy saját érdeklôdésének megfelelô nyomvonalat.
És ez a nyomvonal nem halványul el. Évekkel késôbb egy barátjával beszélget, és az a különös jelenség kerül szóba, hogy az emberek még a létfontosságú újításokat sem hajlandóak elfogadni. Emberünk példával is szolgál, azt a tényt hozza fel, hogy az európaiak csatákat vesztettek, mégsem sajátították el a török íjkészítési technikát. Tulajdonképpen maga készítette nyomvonallal is tudja illusztrálni a kérdést. Egy érintéssel behívja a kódfüzetét. Néhány gomb lenyomásával a kivetítôn megjelenik a kód központi eleme. A megfelelô parancsszóra egy kar végiglapozza, az érdekes tételeknél megáll, és letér a mellékvonalakra. A barátja érdeklôdését felkelti a nyomvonal, kapcsolódik a beszélgetés témájához. Emberünk beindít tehát egy sokszorosítót, kifényképezi a teljes nyomvonalat, és átadja a barátjának, hogy táplálja be a saját memexébe, és kapcsolja össze egy általánosabb nyomvonallal. “
Paul Kahn – Vannevar Bush’s MEMEX – CCSMFAIXD Lecture – IxD Evolution Course from paul pangaro
Ted Nelson: Hypertext
Theodor Holm Nelson 1965-ben megalkotja a hypertext fogalmát: “írott vagy képi anyagok olyan komplex összeköttetése, amit papíron nem lehet kényelmesen megalkotni. Összefoglalókat és térképeket tartalmazhat a benne szereplô anyagokról és ezek egymáshoz való viszonyáról; és tartalmazhatja az anyaggal foglalkozó tudósok megjegyzéseit és lábjegyzeteit is.”
Nelson 1982-ben publikált “A New Home for the Mind” címû esszéjében részletesen leírja a ma használatos hypermédia rendszerek gyakorlati mûködését:
“Képzeletben van tehát egy új író-olvasó dobozunk, mely többé-kevésbé úgy mûködik, mint egy nagy teljesítményû szövegszerkesztô. Adjunk hozzá még egy eszközt, a linkeket.
Kezdjük azzal, hogy a link nem más, mint lehetôség, hogy a szöveg egyik pontjáról a másikra ugorjunk. A hagyományos lábjegyzet jó péda erre. A csillag egy szövegben például azt jelzi, hogy “innen valahová át lehet ugrani”. Ha rámutatunk egy fényceruzával (egérrel vagy bármely más eszközzel), bingó! -, máris a lábjegyzetek között találjuk magunkat, vagy ahol a szerzô kívánja. Ha nem tetszik, megnyomjuk a “vissza” gombot, és ismét a csillagnál vagyunk. Nem tettünk kárt a szövegben.
Ez az egyszerû eszköz – nevezzük linknek, azaz ugrópontnak – számtalan új szövegformához elvezet: a tudományhoz, a tanításhoz, a prózához, a költészethez.
“…”
A link nem pusztán részek összekötését jelenti. Lehetôvé teszi a nonszekvenciális, azaz a folytonosság nélküli írást a maga tiszta formájában. A szövegek eddig azért voltak folytonosak, mert a könyv oldalai egymás után következtek. Milyen más lehetôség van? Nos, a hypertext – a nem folytonos írás. “
1967-ban Nelson Andries Van Dam-mal és a Brown Egyetem hallgatóival létrehozza a Hypertext Editing System-et (HES).
A HES két adattípussal dolgozott: link és elágazó szöveg (branching text). A szöveg menüpontokba volt rendezhető és hotspotokhoz volt köthető, melyeket kulcsszavakkal lehetett ellátni.
Nelson a WWW-t erősen kritizálja, eredeti ötleteinek, illetve a technikai lehetőségeknek durva, kockafejű mérnoki leegyszerűsítésének tekinti:
“The Web is a special effects race, FANFARES ON SPREADSHEETS! JUST WHAT WE NEED!. (Instead of dealing with the important structure issues– structure, continuity, persistence of material, side-by-side intercomparison, showing what things are the same.) This is cosmetics instead of medicine. We are reliving the font madness of the eighties, a tangent which did nothing to help the structure that users need who are trying to manage content.
The Xanadu® project did not “fail to invent HTML”. HTML is precisely what we were trying to PREVENT– ever-breaking links, links going outward only, quotes you can’t follow to their origins, no version management, no rights management.
The “Browser” is an extremely silly concept– a window for looking sequentially at a large parallel structure. It does not show this structure in a useful way.”
Többet (előzményt és folytatást) ld a Xanadu weboldalain:
http://xanadu.com.au/ted/TN/WRITINGS/TCOMPARADIGM/tedCompOneLiners.html
Today’s popular software simulates paper. The World Wide Web (another imitation of paper) trivializes our original hypertext model with one-way ever-breaking links and no management of version or contents.
WE FIGHT ON.
Ted Nelson demonstrates Xanadu Space: https://www.youtube.com/watch?v=En_2T7KH6RA
Ted Nelson on Pernicious Computer Traditions: https://www.youtube.com/watch?v=zumdnI4EG14&list=PL68E73F1A423235AC&index=1
Computers for Cynics 0 – The Myth of Technology: https://www.youtube.com/watch?v=KdnGPQaICjk
Computers for Cynics 1 – The Nightmare of Files and Directories: https://www.youtube.com/watch?v=Qfai5reVrck
Douglas Engelbart: Augmenting Human Intellect / Augmentation Research Center
Az 1960-as évek – jórészt Douglas Engelbart nevéhez, illetve az általa alapított Augmentation Research Center-hez köthetô – fejlesztéseinek nyomán létrejönnek a napjainkban is használt számítógépes interfészek, sôt a multi- , illetve hypermédia hálózatok hardver és szoftver alkotóelemei.
Az Augmentation Research Center munkatársainak köszönhetô a felhasználói interfészek kutatása, és számos alapvetô szoftver- és hardvermegoldás kifejlesztése. Englebart és kollégái az anyagi szempontokat félretéve kutatásaik legelején a valós idejû visszacsatolást megvalósító katódsugárcsöves (cathode-ray-tube, CRT) megjelenítôk mellett döntöttek az akkoriban szokásos olcsóbb nyomtatók helyett. A “nagyobb augmentációs potenciállal” rendelkezô CRT monitorok elvileg lehetôvé tették a képernyôn megjelenô információk, objektumok kiválasztását, illetve manipulációját is, ehhez csupán megfelelô interfészre volt szükség. Engelbart felvetette néhány évvel azelôtti ötletét, melyet barátja, a rendkívül jó szervezôtehetséggel rendelkezô mérnök, Bill English néhány rajz alapján meg is épített és a tesztek során a fényceruza, illetve a kezdetleges, a joystick-ek elvén mûködô szerkezetek alternatívájaként vonta be a kísérletekbe. Az új eszközt néhány munkatárs elkezdte egérnek becézni, ami aztán rajta is ragad az 1965-tôl az ARC fejlesztéseiben végleges interfészként használt eszközön.
Az egér az elsô olyan számítógépes interfész, mely valóban alkalmas a mozgás “digitalizálására”. ôse azoknak a mechanikus mozgáskövetô eszközöknek is, melyek sokáig voltak alkalmazásban a számítógéppel elôállított mesterséges valóságok kizárólagos felhasználói interfészeként, s melyek ma is a legpontosabb digitalizálóeszközöknek számítanak.
White Rabbit Interview with Doug Engelbart and Bill English, Moderated by John Markoff https://www.youtube.com/watch?v=L1oNBImSX0M
Az ARC-ben kifejlesztett számos hardver- és szoftveralkalmazás az NLS (oNLineSystem) nevû rendszerben került kipróbálásra. Az NLS hosszú évek fejlesztését jelenti, eredetileg nem hálózati környezetben mûködô, de a kezdetektôl az ARC kutatásainak fókuszpontjában álló kísérletek, a komplex információs rendszerek kezelését, interaktív manipulációját minél magasabb szinten megvalósító teszt-rendszerként mûködött. Az NLS már 1967-ben hypertext-rendszerû, interaktív szövegszerkesztôvel rendelkezett, késôbb számos fontos újítás mellett e rendszer alkalmazta elôször az ablak-rendszerû egységes felhasználói felületet minden alkalmazás számára, megvalósította több file egyidejû szerkesztését, kontextusérzékeny help-rendszerrel rendelkezett stb.
1967 tavaszán indul el – a J. C. R. Licklider által 63-ban javasolt – elsô hálózati ARPA projekt, melynek során 13 ARPA által szponzorált intézmény számítógéprendszereit kötötték össze az erôforrások megosztásának céljából. Az ARC másodikként kapcsolódik be a hálózatba, Engelbart és English javasolja, hogy az 1968-as San Franciscoban tartandó konferencián egy másfél órás videokonferencia-szerû bemutatót tartsanak az NLS rendszer, illetve annak hálózatba kapcsolt lehetôségeit bemutatandó. A nagysikerû show volt a hypermédia-rendszerek, az interaktív számítógépes rendszer, az egér, és a “kollaboratív számítógéphasználat” – azaz a virtuális, mesterséges valóságon alapuló együttmûködés – elsô nyilvános demonstrációja.
Mindez 1968 december 9-én történik!!!! http://sloan.stanford.edu/MouseSite/1968Demo.html
A teljes esemény: The Mother of All Demos, presented by Douglas Engelbart (1968) 33. percnél az interfész https://www.youtube.com/watch?v=yJDv-zdhzMY
Douglas C. Engelbart, Winner 1997 Lemelson-MIT Prize: https://www.youtube.com/watch?v=Eb4ZNcMj0uw
Douglas Engelbart Interviewed by John Markoff of the New York Times: https://www.youtube.com/watch?v=VeSgaJt27PM
ARPANET
1969-ben 4 intézmény között jön létre állandó hálózati összeköttetés: UCLA, Stanford Research Institute (SRI), UC Santa Barbara (UCSB), University of Utah in Salt Lake City.
Az ARPANET végül 1972 októberében mutatkozik be a nyilvánosság elôtt, ekkor 15 intézményt kapcsol össze. Ugyanebben az évben az ARPA felveszi a Defense Advanced Research Agency nevet.
* 1964: Paul Baran – Packet switched network ← → Circuit network
* 1969: ARPANET – 4 nodes First test with two computers: one in Los Angeles, one in Stanford. On their first attempt to log into Stanford’s computer by typing “log win”, UCLA researchers crashed their computer when they typed the letter “g”
o UCLA (Los Angeles)
o Stanford
o UC Santa Barbara
o University of Utah
* 1972: 24 nodes
* 1973: TCP/IP – Transmission Control Protocol/Internet Protocol
* TCP: information is split up in a couple of packages which need not arrive in the same order as they were sent, or via the same route.
* IP: each package of information carries a stamp with the address of destination.
→ 1976: TCP/IP on ARPANET
Alan Kay: interactive computing + digitális multimédia
Englebart elképzeléseinek jelentôs része a késôbbiekben a Xerox laboratóriumában, Alan Kay vezetésével valósul meg. Míg Engelbart a hatvanas években az emberi intellektus kiterjesztéseként a számítógépet egyfajta hivatalszolgának, intelligens titkárnak képzelte el, addig Kay univerzális médiumként, média-gépként tekintett a számítógépre. Nem kizárva a játék, a szórakoztatás aspektusait gyerekeket vont be az új interfészek, felhasználói felületek tesztelésébe. Elképzeléseinek korszerûségére a digitális médiumok térhódítása, tevékenységének kulcsfontosságú voltára pedig a grafikus felhasználói interfész létrehozása a bizonyíték, mely egyértelmûen a Xerox PARC (Palo Alto Research Center) kutatásainak hozadéka.
Az 1973-ban készült Xerox Alto az első sorozatban készített (bár “igazi” kereskedelmi forgalomba soha sem hozott) számítógép, ami azokat az újításokat használja, melyeket Engelbart oNLineSystem (NLS) rendszerében felvetődtek. Hálózati interfésszel, egérrel van felszerelve, grafikus megjelenítéssel dolgozik az addig általános karakter-alapú helyett, kezdetleges grafikus felhasználói felületet használ, s az álló helyzetű monitor a (Ted Nelson által erősen kritizált) nyomtatott papír-metafórát honosítja meg a számítógép-interfészek fejlesztésében.
Az első grafikus felhasználói felületet Alan Kay, Larry Tessler és Dan Ingalls fejlesztik ki a 70-es évek elején.1974-ben indul a GYPSY fejlesztése, mely az első What You See Is What You Get (WYSIWYG) szövegszerkesztő,másolási, kivágási és beillesztési funkciókkal (copy/cut and paste). 1975-ben mutatják be az első grafikus interfészt, mely ikonokat, és a kurzor pozíciójában megnyíló (popup) menüket is használ. A PARC csapatából átcsábított fejlesztők minden korai kommersz operációs rendszert fejlesztő cég csapatában megtalálhatók, az Apple-től a Microsoft-ig a Sun Microsystemen át.
Alan Kay már 1968-ban publikálja a Dynabook ötletét, melyet a laptopok elôképének szokás tekinteni. Kay koncepciója kifejezetten gyerekek számára is használható személyi számítógépet jelentett, az alábbi illusztrációk az 1972-ben publikált “A Personal Computer for Children of all Ages” című cikkbôl valók:
Alan Kay on Learning and Computer Science: https://www.youtube.com/watch?v=Ud8WRAdihPg
Alan Kay at OOPSLA 1997 – The computer revolution hasnt happened yet: https://www.youtube.com/watch?v=oKg1hTOQXoY
Alan Kay, 2015: Power of Simplicity 27:32-től az internetről https://www.youtube.com/watch?v=NdSD07U5uBs
Rethinking CS Education | Alan Kay, CrossRoads 2015 https://www.youtube.com/watch?v=N9c7_8Gp7gI
1985 Intermedia
1985-től a Brown egyetemen az Andries van Dam, William S. Shipp, és Norman Meyrowitz által alapított Institute for Research in Information and Scholarship (IRIS) 1985-től fejleszti az Intemedia nevű hypertext rendszert, mely elsősorban oktatási és tanulási célokat segíteni volt hivatott. Az Intermedia erősen hatott a WWW-re is, az “a href” tag például az Intermediából átemelt nyelvi elem.
1987 Bill Atkinson: Hypercard
Tim Berners Lee: World Wide Web
1980-ban Tim Berners Lee elkészíti a “Enquire-Within-Upon-Everything” nevû programot, amely lehetôvé teszi a dokumentumok közti linkek használatát.
1989 márciusában (majd 1990 májusában ismét) publikálja a CERN(Európai Atommagkutató Tanács – Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) munkatársai körében “Information Management: A Proposal” címû szövegét, mely lényegében a hypertexten alapuló platformfüggetlen dokumentumkezelési rendszer leírása.
És a világ első webszervere a CERN-ben ugyanekkor:
1992 decemberében indul el az elsô Európán kívüli WWW szerver a Stanford Egyetemen.
1993 januárjában már több browser jelenik meg(Midas, Erwise, Viola, Samba), ezek azonban az otthonokban elterjedt PC és Macintosh személyi számítógépeken nem futnak, csupán egyetemeken, kutatóintézetekben elérhetô munkaállomásokon.
1993 márciusában jelenik meg a Mosaic nemû browser elsô, kísérleti (0.1 alfa) változata, mely a minden Unix rendszerû számítógépen szabványnak számító X Windows felületre készült.
1993 áprilisában a CERN mindenki számára jogdíj nélkül használhatóvá teszi a web protokollt.
1993 ôszén jelennek meg a Mosaic Microsoft Windows, illetve Apple Macintosh operációs rendszeren futó kísérleti változatai, majd november/december folyamán készül el azok 1.0-ás változata az X Windows felületen futó 2.0-ás változattal együtt.
1993 októberében az Intermédia Tanszék az Elte Szociológia Tanszékkel közösen, az ott elérhetô kvtr.elte.hu nevû internethez kapcsolódó számítógépet használva hirdeti meg az elsô World Wide Web kurzust, melyet Szegedy-Maszák Zoltán és Tölgyesi János vezetnek. Ekkor készülnek az elsô hallgatói webmûvek, melyek a 1994 tavaszán megrendezett Ars Electronica Fesztiválon is bemutatásra kerülnek.
1994 október 1-én alakul meg a World Wide Web Consortium (W3C: The World Wide Web Consortium (W3C) develops interoperable technologies (specifications, guidelines, software, and tools) to lead the Web to its full potential. W3C is a forum for information, commerce, communication, and collective understanding.
Tim Berners-Lee: A Magna Carta for the web https://www.youtube.com/watch?v=rCplocVemjo
http://www.w3.org/
The Web That Wasn’t: https://www.youtube.com/watch?v=72nfrhXroo8